Történetünk röviden

Mikor életünkben először – friss házasokként – külföldre utaztunk, elcsodálkozva láttuk, hogy milyen igényes a fejlettebb országok környezete az akkori magyar helyzethez képest. Ekkor született meg az elhatározás, melynek következtében 1993. április 13-án megalapítottuk első családi vállalkozásunkat. Kezdetben transzportbeton-gyártással foglalkoztunk, majd 1997-től áttértünk a térburkolat gyártásra.

Missziónk

Az évek során, a viszontagságok ellenére sem változott az az álmunk, hogy Magyarországon a családi házak udvarai, a közterületek és a lakóövezetek burkolatainak minősége a nyugati országok színvonalát elérje. Időközben azonban rájöttünk, hogy ennek megvalósításához nem elég csupán egy gyártónak lenni a sok közül, piacvezetővé kell válnunk.

Sajnálatos módon ma Magyarországon nem létezik átfogó oktatási rendszer a térköves szakmában. Sok éves kutatómunka eredményeként, Tárczy László, Magyarország legelismertebb útépítőmérnökének segítségével sikerült a világ minden tájáról összegyűjtenünk a szakmával kapcsolatos információkat. Mindezt nem csupán kedvtelésből tettük, szerettük volna ezt a tudást a szakma újjáélesztéséhez felhasználni. Így jött létre a „Térkövek tervezése, kivitelezése, karbantartása” című szakkönyv. Ma akár a térkőkultúra bibliájának is hívhatnánk, ugyanis néhány magyar egyetemen már tankönyvként alkalmazzák.

A jövőben nem csupán a könyv megírásával, de egy sajátos oktatási rendszer kialakításával is hozzá fogunk járulni a magyar térkőkultúra és a térköves szakma fejlődéséhez.

2019 áprilisában kiadtuk Magyarország első térköves szaklapját, a Térkő Magazin-t. Habár szaklapnak hívjuk, nem csupán szakembereknek szánjuk. Célunk ugyanis, hogy a szakmában nem jártas térkövezni szándékozók is átfogó ismeretekre tehessenek szert. Emellett rengeteg hazai és külföldi példával szeretnénk ötleteket adni, és bátorítani mind a tulajdonosokat, mind a kivitelezőket és tervezőket, hogy merjenek nagyot álmodni kertjük megtervezésekor.

A Barabás család

Téglakő kerítésrendszer - látványos kerítés gyorsan, egyszerűen
A kerítésépítésben az egyik legnagyobb kihívás, hogy a beépítéshez szükséges elemeket sokáig kell a kivitelezés helyén tárolni, hiszen a kerítés összeállítása rendkívül aprólékos, időigényes feladat. Válaszd a Téglakő kerítésrendszert, és az előrefalazott elemeknek köszönhetően az alapozást követően akár már 1 nap alatt elkészülhet a kerítésed. Mutatjuk, hogyan!
Kérdése van? Írjon nekünk!

Az űrlap kitöltése hibás. Kérem, javítsa az alábbiakat!

  • Ön neve: A mező kitöltése kötelező!
  • E-mail: A megadott adat formátuma nem megfelelő!
  • Telefonszám, E-mail: Legalább az egyik mező kitöltése kötelező!
  • Üzenet: A mező kitöltése kötelező!
  • Adatkezelési tájékoztató: A tájékoztatást el kell fogadnia!

A művelet sikertelen!