|
|
|
|
|
Kátyúmentes utakon járhatunk, negyven éven át, amely még szép is? - óriási érdeklődéssel fogadták a polgármesterek az új Téglakő útburkolati technológiát.
Ez csak egy kérdés volt a sok közül, ami elhangzott a Megyei Jogú Városok Szövetségének 2012. január végi közgyűlésén, amelyet a Veszprémi Betekints Hotelben tartottak. A kötelező napirendi pontok után felüdülés volt a megyei jogú városok polgármesterei számára valami olyan újdonságról hallani, amitől városuk még értékesebb és szebb lehet. Gazdasági válság ide vagy oda, de a jobb utakra, a biz-
|
 |
|
|
|
Kisorsoltuk a Téglakő nyereményjátékunk győztesét!
Mint ahogy játékos kedvű vásárlóink már tudják, a Barabás Téglakő Kft.
„ Patinás hangulat és időtállóság „ címmel
promóciós nyereményjátékot indított. Ebben részt vehettek mindazok a magánvásárlók, akik 2011. szeptember 16. és november 15. között a játékban résztvevő kereskedő partnereinknél Téglakő elemet vásároltak.
|
 |
|
|
|
VIRTUÁL Építész Stúdió Tóth László és Gál Károly tervezők:
„Pálháza, Magyarország legkisebb városa a Zemplénben található. Itt egy régi malomépületből hoztuk létre a kisvállalkozókat szolgáló inkubátorházat. Csak a négy falat hagytuk meg. A legfontosabb szempontunk az volt, hogy korhűen állítsuk helyre a régi stílust, mégis a mai kor követelményeinek feleljen meg az épület. Az eredeti hangulat újjáteremtésének nemcsak az épület tervezésekor, hanem a környezet átalakításában is meghatározó jelentősége volt. A térburkolat az, amely a valóságban bevezeti az embereket az épületbe. Azért választottuk a Téglakő térburkoló és falazóelemet, mert együtt él a környezetével és jól kombinálható más anyagokkal. Lerakása egyszerű volt, a színeivel pedig egységes harmóniát teremtett.”
|
 |
|
|
|
Elkészült a Balatonalmádi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ épülete, amely méltán a legszebb elkészült projekt a Téglakő homlokzatok életében. Az impozáns épület homlokzatára 650 m² felületen került Téglakő elemből készült burkolat.
|
 |
|
|
|
Jó pár helyen laktam már, nagyvárosi lakótelepen, gyönyörű új építésű kertvárosban, és most egy csodálatosan fejlődő fürdőváros műemlék jellegű városrészének hegyekre felfutó, nádtetős épületei között élek. Igyekeztem mindenhol igazi otthont kialakítani, és jól is éreztem magam, a falakon és kerítésemen belül. De ha kinéztem az utcákra, amelyen nap-mint nap közlekedtem, szomorú lettem attól, amit láttam. És ez sajnos mindenhol így volt.
|
 |
|
|
|
Bikádi László Károly, Sóly polgármestere:
„Az önkormányzat egyik legjobb döntésének érzem, hogy két évvel ezelőtt ezzel a szép, tartós, környezethez illő térburkolattal újítottuk meg a templom környékét és az emlékparkot. Alig raktuk le, máris olyan érzést keltett, mintha kétszáz éve ott lenne. A sólyi táj az otthonunk, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mit teszünk hozzá a műemléki hangulathoz. A burkolat nagy előnye, hogy az égetett cseréppel szemben nem fagy le, nem repedezik. Nem kis meglepetésemre, annyira teherbíró, hogy még a teherautók is járhatnak rajta. Úgy látom, hogy nálunk tökéletesen vizsgázott a Téglakő térburkoló és falazóelem. A jövőben is számolunk vele; ha módunk lesz rá, akkor a faluközpont szolgáltatóházának udvarát szeretnék ezzel lefedni. Közben a magánházaknál is gyorsan terjed a téglakő. A sólyiak, de még a turisták is imádják.”
|
 |
|
|
|
Ebben az évben a Barabás Téglakő Kft. elhozta Magyarországra azt a technológiát, amellyel gyorsan és hatékonyan építhetünk kis elemes bontható burkolatokat. A döntés a miénk, mindenkié! Válasszuk-e a szomorú, ezerszer felbontott kátyús aszfalt helyett az esztétikus, barátságos hangulatú térkő burkolatú utcákat, amelyekben hosszú ideig gyönyörködhetünk. Csak egyszer kell jól megépíteni, és unokáink is látni fogják!
|
 |
|
|
|
Brányi Mária Veszprém város alpolgármester asszonya:
Az elmúlt évek eredményeire alapozva számos konkrét tervet dolgoztunk ki városunk fejlesztésére. A legfontosabbak a belváros megújítására, a turisztika fellendítésére és a funkciók bővítésére vonatkozó elképzelések, valamint egyes helyeken a forgalom csillapítását szolgáló, és biztonságát növelő tervek. A fejlesztések – közöttük a sikeres Kolostorok és Kertek Program, valamint a sétány- és kerékpárút-építések – a rekreációs területek növelésével a polgárok életminőségének javítását célozzák.
|
 |
|
|
|
Mintha a mesében járnánk! A fák közül kilépve gyönyörű, virágos, zöldfüves és Téglakő burkolatos kert fogadja az érkezőt. A hatalmas park területén megbújnak a puszta rusztikus hangulatát idéző épületek, az egykori nádfedeles tanyából mára XXI. századi elegáns hotelként funkcionáló létesítmény lett.
|
 |
|
|
|
|
Új szolgáltatással lepte meg az építkezőket a Barabás Téglakő Kft. A www.teglako.hu weboldalon található Kerítésvarázsló alkalmazás segítségével bárki gyorsan és látványosan megtervezheti saját maga a kerítését, helyszíni adottságainak megfelelően. A program a kerítés elemek variálhatósága miatt sok-sok elképzelést képes kezelni, és készen megadja a kerítés építéséhez szükséges anyagmennyiséget is.
Tapasztalatok és a gyönyörű referenciák azt bizonyítják, hogy a Téglakő elem egyik óriási felhasználási területe a kerítésépítés. A termék egyre nagyobb teret hódít az építkezők körében, a vásárlók szívesen használják és építik be a Téglakő elemet otthonuk szebbé tételére. A Téglakő térburkolatok esztétikai értékét még jobban kiemeli, hogy a kerítést is Téglakő elemmel építik meg, amely egységes szép látványként keretezi a kerteket, udvarokat.
Az új fejlesztésű Kerítésvarázslóval segíteni kívánjuk partnereinket és vásárlóinkat, saját elképzeléseik, ötleteik megvalósításában, amelyet kész, nyomtatható látványterv formájában és a kerítés megépítéséhez szükséges anyagmennyiség számítással együtt a kezükbe adunk.
A Kerítésvarázsló alkalmazás kétféle fokozatban használható. Az egyszerűsített felhasználói felületen bárki lépésről lépésre tervezheti meg kerítését, a saját paramétereit figyelembe véve.
|
 |
|
|
|
Május 24-én mutatták be gyakorlatban a hazánkban eddig ismeretlen térkövező technológiát. Így épül az első egy kilométeres szakasz a veszprémi állatkert és a körgyűrű között, 130 millió forint értékben. A Holcim Hungária Zrt. a bemutatóval egybekötött konferencia főszponzora, valamint szerepet vállalt a veszprémi és Veszprém-környéki vállalkozók összefogásában, mely lehetővé teszi az új közút megépítését.
|
 |
|
|
|
Sikeresen zárult a cég szervezésében meghirdetett konferencia, amelyet eredetileg két napra terveztek, de a nagy érdeklődésre való tekintettel három nap lett belőle. Több mint 450 fő, az ország minden pontjáról bejelentkező tervező, beruházó, kivitelező és önkormányzati szakember volt kíváncsi az új térkő terítő gépre. A Barabás Téglakő Kft. elsőként mutatott be Magyarországon, egy olyan új technológiát, amellyel még költséghatékonyabbá tehető a Téglakő térburkoló elemmel épített utak kivitelezése, és így megvalósulhat a nagy álom, a hangulatosabb, barátságosabb lakóövezetek kialakításáról.
|
 |
|
|
|
Veresegyházon egy éve használják mindenki örömére, a mintegy 1300 m² felületen épített parkolót és közteret, amit Téglakő 5 cm-es, 6 cm-es és 8 cm-es elemekből burkoltak le. A Petőfi téren lévő szoborpark és parkoló felújítása során a beruházó Veresegyházi Önkormányzat egyöntetűen az aszfaltburkolat helyett a Téglakő elemet választotta.
|
 |
|
|
|
Gyönyörű környezetben várja a kirándulókat a Kemencei Erdei Múzeumvasút, amely a Börzsöny északi részén található, és Magyarország egyetlen kizárólag önkéntes munkával működtetett kisvasútja. Technikai különlegessége, a személyszállító kisvasutak körében ritkaságnak számító 600 mm nyomtáv és az un. görpályás vonalvezetése. A mintegy 3 km hosszú vasút kemencei végállomását az Ipoly Erdő Zrt. Uniós pályázati forrásból felújítatta 2010 évben.
|
 |
|
|
|
Komoly az érdeklődés a Barabás Téglakő Kft. Téglakő térburkoló és falazóelem kurzusa iránt. Ez egyértelműen igazolja, hogy a Téglakő térburkoló és falazóelem egyre nagyobb érdeklődést vált ki a tervezők körében is, illetve bizonyítja, hogy az érdekes és szakmailag jól megalapozott oktatási anyag megfelel a képzésben résztvevők elvárásainak.
|
 |
|
|
|
Az ország legnagyobb területen elhelyezkedő Téglakő térburkoló és falazóelemből épített mintakertje befejezés előtt áll, amely a Barabás Téglakő Kft. Veszprémi telephelyén várja majd az érdeklődőket. A mintakert térburkolatát, annak mintázatát, a különböző objektumokat az igen tehetséges Futó Zsolt grafikus tervezte. cél volt, hogy egy helyen bemutassák a Téglakő elem számtalan, igen gazdag felhasználási lehetőségét.
|
 |
|
|
|
Decemberben adták át a Vámosi úti temető új hamvszóró parcelláját, amelynek térburkolatánál fontos esztétikai szerepet tölt be a Téglakő elem antracit-barna színű változata. A megyében elsőként itt épült ilyen, viszonylag új temetkezési formát lehetővé tevő kegyeleti hely. A Veszprémi Közüzemi Zrt. városgazdálkodási igazgatója, Horváth Zoltán elmondása szerint a beruházás több mint 30 millió forintba került, és alig két hónap alatt készült el. A hamvszóró kialakításával együtt egy új szertartástér is létrejött, ahol a hozzátartozók elbúcsúztathatják szeretteiket, valamint amely lehetőséget ad a halottak napi és egyéb megemlékezésekre.
|
 |
|
|
|
December 21.-én zárták az évet a Barabás Téglakő Kft. dolgozói a veszprémi Betekints Hotel éttermében. A már hagyományosan megrendezésre kerülő évzáró rendezvény most eltért a megszokottól, a munkatársak idén egymás közt egy meghittebb, baráti hangulatú, csapatépítő játékokkal megtűzdelt estével búcsúztatták a 2010-es évet.
|
 |
|
|
|
A tervező Balogh Zsombor szerint a Téglakő elem választásánál az esztétikai megjelenése, a környezetbe való beilleszkedése volt az elsődleges szempont. A NATURBS Kft. már több helyen is betervezte a Téglakő elemet térburkolatként, véleményük szerint ez a termék minőségben és árban is vállalható.
|
 |
|
|
|
A Barabás- Mikulás, hó híján sem rettent meg, és teljesítette a feladatát. A gyermekdalok szerint, ha nincs hó, akkor lecseréli szánját, és lóháton jön. Így ebben az évben sem várták őt hiába a cég dolgozóinak gyermekei, átverekedte magát az akadályokon, és időben megérkezett. Kicsik és nagyok a zenés műsor szereplőinek segítségével hívták, csalogatták a Nagyszakállút. Csillogó tekintetű, kipirult arcú gyerekek daloltak, tapsoltak, hogy el ne tévedjen, és biztosan belépjen azon a bizonyos ajtón. A Mikulás fogta is a jeleket és illedelmesen kopogva belépett, köszöntötte a megilletődött gyermekhadat. A púpozott zsákból előkerültek a gondosan csomagolt ajándékok, látszott sokat dolgozott velük a Mikulás.
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|